8.fejezet - És még 1 hete se vagyok Szöulban... ~

Szeptember 4. Csütörtök

NiKa szemszöge~

 Ma reggel nem éppen a megszokott módon indult a napom.

- Ébresztő ~! - nyitotta ki ShinJi hálószobám bejárati ajtaját. Bár inkább kivágta egy hirtelen mozdulattal.

- Neeeem ~! - húztam fejemre takarómat, mikor haverom az ablakhoz sétált ott elhúzva a függönyt, ezzel beengedve a reggeli napsugarakat.

- Kelj már fel! Nem látod, hogy ezerrel süt a nap? - vont kérdőre.

- Képzeld el, éppenséggel kiégeti a retinámat, de nem, nem látom. - mondtam neki, ekkor már lehajtva fejemről a takarót.

- Nah látod, ez most nem történne meg, ha kikelnél az ágyból. - okoskodott.

- Helyesbítek! Ez most nem történne meg, ha nem húztad volna el a függönyöket. - vetettem rá szúrós pillantásokat.

- Nem húztam volna el őket, ha egyből felkelsz. - tette karba kezeit maga előtt.

- Nincs kedvem ehhez. - hátradőltem, ezzel ismét fejemre húzva a takarót.

- Huh... - adott ki egy kisebb sóhajt. - Te akartad. - nem foglalkoztam vele, hisz mit tehetett volna, hogy otthagyjam fekhelyemet. A takaróm majdnem eltűnt rólam, de én idejében utána kaptam. - Add ide!

- Neeem ~! Ez az enyém! - küzdöttünk az előbb még engem fedő tárgyért.

- Engem meg nem érdekel! - nem tudtam ülve rendesen küzdeni pokrócomért, ezért állóhelyzetbe tornáztam magam. Persze véletlenül se szálltam volna le az ágyról.

- Add már vissza! - húztam erősen.

- Ne is reménykedj! - ekkor nagyon meghúzta a kezünkben lévő tárgyat, melynek következtében engem is takarómmal együtt rántott. Nem is fájt annyira az esés. Csakhogy hirtelen megszólalt valami pontosabban valaki. - NiKa... - Ez ShinJi hangja, de hol van? Ültem fel, miközben a szobát vizslattam szemeimmel. - Áúú ~! Szállj már le rólam! - ekkor vettem észre, hogy a hang alólam jött.

 Az alattam lévő takaró egy részét magam felé húztam, majd megpillantottam ShinJi-t.

- Te, hogy kerülsz oda? - kérdeztem furcsa tekintettel.

- Gondolom, rám estél az előbb. - forgatta szemeit. - Nem mellesleg most már igazán leszállhatnál rólam.

- Mi? - ekkor tudatosult bennem, hogy én tulajdonképpen az ölében ülök. - Jah, igen, bocsi. - pattantam fel hirtelen.

- Végre. - tolta le magáról takarómat

- Add a kezed. - segítettem fel a földről. Miután feltápászkodott körbenéztem a szobában, és kissé elszörnyedtem a látványtól. Az ágyamon a lepedő össze-vissza volt gyűrve, a párnám félig meddig már a padlót verdeste, míg takaróm a földre volt lehányva. Ránéztem ShinJi-re morcos tekintettel. - Te raksz rendet! - böktem meg mutató ujjammal mellkasát, majd otthagytam, és én elindultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Megfésülködtem, megmostam arcomat és fogamat, aztán egy kevés sminket raktam magamra. Amint úgy éreztem, hogy kész vagyok visszamentem szobámba. ShinJi épp akkor simított egy utolsót takarómon.

- Hmm... Én is így gondoltam. - mosolyodtam el pimaszul. - Rendben most már elmehetsz. - dobtam hátra hajamat egyik kezemmel, mintha egy hercegnő lennék.

- Igenis felség. Már itt sem vagyok. - forgatta meg szemeit, és elindult ki a szobából.

- Nah látod, ezt már szeretem. - bólogattam. Erre ő csak mosolyogva megrázta fejét. - Nah, de siess, öltözni szeretnék. - toltam ki az ajtón.

- Jó, jó megyek, nyugi. - emelte fel védekezésképp kezeit, majd fogtam, és amint áttoltam a küszöbön becsuktam mögötte az ajtót.

 Ezután neki is álltam felvenni az aznapra kikészített öltözékemet, ami egy egyszerű nyárias összeállítás. Hiába volt ősz, ha a hőmérséklet nem ment 30 fok alá. Gyorsan magamra kaptam egy fekete-fehér feliratos pólót és hozzá egy rövid koptatott farmernadrágot, majd ki is mentem ShinJi-hez, aki egy kész szendviccsel várt az asztalnál.

- Végre! Azt hittem örökké rád kell várjak, hogy elkezdhessük a reggelit.

- Pedig alig volt 5 perc míg felvettem a ruhákat.

- Igen! Én az idő alatt majd éhen haltam. - tette karba kezeit.

- Jaj, hogy meg ne sajnáljalak. - forgattam szemeim. - Most már nyugodtan elkezdhetsz enni, itt vagyok.

- Neki is kezdek. - bólintott. - Jó étvágyat! - harapott bele szendvicsébe.

- Jó étvágyat! - álltam neki én is az étel elfogyasztásának.

- Amúgy... - kezdte mondandóját teli szájjal, de gyorsan le is nyelte a nagy falatot. Én eközben kíváncsian vártam, mit fog mondani. - Csinos vagy. - mosolygott, és ismét harapott egy hatalmasat az ételbe.

- Köszi. - folytattam én is a reggelimet, kis pírrel az arcomon. Miután befejeztük a szokásos reggeli közös teendőinket, lementünk a kollégium bejárata elé, és ott vártuk meg JungKook-ot. 2 percnél többet nem is kellett várnunk, mert hamar meg is érkezett.

- Sziasztok. - köszönt nekünk, amint megállt mellettünk.

- Szia. - viszonoztuk mosolyogva gesztusát.

- Tetszik az öltözéked. Csinos vagy. - jegyezte meg ő is.

- Köszönöm. - mosolyogtam. - Akkor induljunk, a végén még elkésünk. - húztam magam után a két fiút. 

Hamar megérkeztünk a hatalmas létesítményhez, ahol már barátnőm várt rám.

- Jó reggelt MinAh! - siettem oda hozzá, magam mögött hagyva a két srácot.

- Neked is! - öleltük meg egymást.

- Jó reggelt! - mondták a fiúk is egyszerre barátnőmnek. Kicsit zavarban lehetett, amiért JungKook megint itt van, de úgy látom már kezd hozzászokni. Elkezdtünk sétálni be az iskolába, miközben jót beszélgettünk. Kook is kezd feloldódni, aminek kifejezetten örülök.

- Sziasztok fiúk! - köszöntünk el tőlük, majd termeink felé indultunk el.

- Sziasztok! - mondták egyszerre.

- Majd ebédnél találkozunk! - szólt még utánunk Kook.

- Okés! - kiáltottam neki vissza, majd meg nem álltunk az osztályunkig. Alig értünk be, és pakoltunk ki, de a csengő már szólt is, mellyel egy időben a tanár is belépett. Szokásosan, unalmasan telt az óra, de nem csak ez, hanem a többi is. Ma semmi különösebbet nem csináltunk. A mai tantárgyak nem voltak valami nehezek, és ennek kifejezetten örültem. Hála Istennek, ma az 5.óra után mehettünk is haza. Persze előtte még MinAh-val elmentünk ebédelni, hisz megígértük Kookie-nak. A sok szúrós tekintetet megint éreztem magamon, de nem túlzottan érdekelt, ezért a szokásos vidám hangulatunkban fogyasztottuk el ételeinket. Evés után szétszéledtünk. Kook maradt, mert még tartottak az órái, MinAh pedig a másik irányban lakott, így mi is elköszöntünk egymástól. Útközben egy üzenetem érkezett, amiben TaeHyung leírta a mobilszámát. Nem szándékoztam felhívni, de végtére is nem árt, ha meg van.

 Miután hazaértem, levágtam magam a kanapéra, bekapcsoltam a tv-t, és lapozgattam a sok értelmetlen csatorna között. A gombnyomkodással hirtelen leálltam, mikor az egyik műsorban egy majmot pillantottam meg. Szúrós szemekkel kezdtem el vizslatni, miközben egyre közelebb hajoltam a tv-hez. - Hmm...kétség sem fér hozzá...igen, pont olyan...a viselkedése, az a kinézet, az életmód...Ez egyértelmű, hogy az ott V egy majomnak öltözve! - ugrottam fel hirtelen. - Hmm... - kezdtem újra elgondolkodni. - ...vagy lehet, hogy...az V ikertestvére?!! - néztem újra a képernyőt nagyra nyílt szemekkel. Hirtelen rohantam a telefonomhoz, amint kezemben tartottam hívtam is azt a lököttet. Még jó, hogy ma leírta a számát. Pár csengés után fel is vette. - Narancs! Megtaláltam! Ott van...

- Mit vagy kit találtál meg?

- Ott a tv-ben! Csak lapozgattam a csatornák között, és egyszer csak ott volt, még mindig ott van! - hadartam neki.

- De ki van ott?

- Hogy-hogy ki? Hát az ikertestvéred!

- Ikertestvérem?

- Igen! Ott az a majom a tv-ben...pont olyan, mint te! Kétség sem fér hozzá, hogy ő az ikertestvéred! - a háttérből hatalmas nevetésre lettem figyelmes, de ez biztos, hogy nem V volt. Persze, hogy nem, fogadni merek, hogy ez a hülye kihangosította a telefonját.

- Yah! Ezt most muszáj volt?! Nincs is ikertestvérem! Egyébként is...én nem hasonlítok egy majomra! - most biztos durcázik.

- Persze, szerinted lettem volna olyan szívtelen, hogy ne értesítselek? Egyébként meg...szerintem igen is nagyon sok hasonlóság van! - adtam magamnak igazat.

- NiKa, ezzel a telefonhívással bearanyoztad a napunkat. - szólt a készülékbe JiMin, majd mindenki tovább nevetett.

- Oh! Sziasztok srácok! Ennek nagyon örülök! - mosolyogtam, bár ők ezt nem láthatták. - Akárhogyis...gondolom ti is egyetértetek velem.

- Teljes mértékben! - mondta Suga.

- Főleg, mikor random elkezd ugrálni a lakásban, és hangokat kiadni hozzá. Olyankor tényleg olyan, mint egy majom. - hallottam meg Jin hangját is.

- Yah! Nem az én hibám, hogy hagytok unatkozni. - bárcsak láthatnám most Narancs képét.

- Srácok, gyertek próbálni!

- Ez a menedzser volt. - adta tudtomra Jin.

- Értem. Akkor menjetek próbálni. Sziasztok!

- Szia NiKa~! - hallottam, ahogy köszöntek el a fiúk. Épp vettem volna el fülemtől a készüléket, mikor valaki hirtelen megszólalt.

- Várj! - ez V volt.

- Igen?

- Majd este...felhívlak.

- Oké.

- Akkor szia.

- Szia. - köszöntem el kedvesen, és bontotta is a vonalat.

 A beszélgetés után néztem kicsit még a TV-t, aztán elkezdtem készülődni. Ma is délután 4-re mentem dolgozni. Szerencsére a mai kevés óra miatt munka előtt megtudtam írni a házi feladatomat. Mára is rengeteget adtak. Fogadjunk az a tanárok célja, hogy a sírba kergessék a diákokat a sok leckével. Ilyenkor adok hálát az égnek, hogy mindent megtudok jegyezni az órán, és itthon már nem kell tanulnom. Nagy nehezen elindultam a kávézóba. A szokásos útvonalon mentem, ami a parkon át vezetett. A madarak csicseregtek, a napsugarai ragyogóan szűrődtek át a fa levelei közül és a szellő is nagyon kellemes volt. Egy pillanatra megálltam, és beleszippantottam a levegőbe. Minden annyira csodálatos volt. Rajtam kívül egy ember se volt ebben a gyönyörű parkban, amit nem értek, hogy lehetséges, de nagyon örültem neki. Már rég voltam így egyedül. Lassú léptekben mentem munkahelyem felé, ezzel kiélvezve ezt a kis időt, amit még itt tölthetek. Időben odaértem dolgozni. A hely tele volt emberekkel. Elég jó ez a kávézó, ezért sokan is járnak ide. Nagyon békés bent a hangulat, aminek kifejezetten örülök.

- NiKa, de jó, hogy jöttél. - alig tettem be a lábam JiHoon, már mellettem is termett. - Nekem ma hamarabb el kell mennem.

- Áh értem. És szabad tudnom, hogy hova ilyen sietősen? - kérdezősködtem.

- Nem rég hívtak, hogy ma hamarabb kezdődik a menedzseri képzés, ezért menjek előbb.

- Menedzseri képzés?

- Igen, a jövőben menedzser szeretnék lenni. Ráadásul, ha minden jól megy, akkor 1 éven belül azzá válhatok. - mesélte mosollyal az arcán. - Ne haragudj, de sietek. Ezt kérlek akaszd fel az öltözőben az egyik fogasra. - adta kezembe a munka kötényét.

- Rendben. - bólintottam.

- Akkor én elmentem. Szia!

- Szi-a... - meg se várta, hogy én is elköszönhessek. Biztos nagyon sietett. Bevittem az öltözőbe, amit az előbb a kezembe nyomott, majd JaeHee-vel dolgoztunk tovább ketten az üzletben, amikor pedig nem volt mit csinálni, beszélgettünk. Zárás után összepakoltunk, és indultunk is haza.

 Már a parkban voltam, mikor a mobilom csörgésére lettem figyelmes. TaeHyung hívott.

- Haló.

- Szia NiKa. - köszönt vidáman. - Most épp egy kisboltban vagyok a fiúknak, veszek ezt azt. Neked vegyek valamit?

- Kedves vagy, de szerintem minden van otthon. - válaszoltam kedvesen.

- Most hol vagy? - érdeklődött.

- A parkban. Jelenleg hazafele tartok a munkából.

- Áh értem. Akkor mit szólnál, ha beugranék hozzád?

- Felőlem rendben van.

- Akkor találkozunk a kollégium előtt.

- Igen, ott találkozunk. - bontottuk a vonalat, és tárcsáztam ShinJi számát.

- Szia NiKa.

- Szia. Csak azért hívtalak, hogy ma egy barátommal vacsorázok.

- Oh...értem. Akkor érezzétek magatokat jól.

- Köszönöm. Remélem nem gond.

- Dehogyis! Azzal vacsorázol, akivel szeretnél.

- Igaz. - nevettem kicsit. - Leteszem. Szia ShinJi.

- Szia.

 Nem túlzottan siettem a kollégiumhoz, helyette a magam kényelmes tempójában ballagtam célom felé. Odaérve még így is kellett várnom 5 percet erre a narancs fejű majomra.

- Már az hittem, sose érsz ide. - tettem karba kezeimet.

- Bocsi-bocsi, hosszú volt a sor. - mentegetőzött. - Egyébként örülök, hogy látlak. - ölelt meg a két szatyorral a kezében. - Amúgy... - engedett el. - nem tudom, hogy milyen sütiket szeretsz, ezért hoztam többet is. - mosolygott.

- Sütiket? - néztem rá értetlenül.

- Öhm...igen.

- Ch...te fel akarsz hizlalni vagy mi? Nem látod, hogy vigyázok az alakomra?

- Akkor...izé...salátát kellett volna hoznom? - vakarta a tarkóját.

- Salátát? Most meg arra akarsz utalni, hogy kövér vagyok?

- Mi? Nem...én nem így értettem. - kezdett mentegetőzni, mire én csak felnevettem.

- Jaj, csak viccelek. - hahotáztam. - Látnod kellett volna magadat.

- Yah! Ez nem volt szép! - akadt ki, majd ő is velem együtt kacagott tovább.

- Huh...nah gyere! Vigyük fel a sütiket. - mosolyogtam rá kedvesen.

 Lakásomba beérve, ő egyből a konyhába sietett letenni a szatyrokat. Az egyiket pakolta csak ki. Gondolom a másikat a fiúknak vette. Mellé sétáltam, és elkezdtem fürkészni, hogy miket vett, mikor megakadt a szemem a kedvenc sütimen.

- Ez...ez...ez itt...MIGNON!!! - kaptam fel a tálcát, amin az édesség volt, és odafutottam vele a pulthoz. Gyorsan letettem, majd V-hez rohantam. - Köszönöm, köszönöm, köszönöm. - hirtelen egy puszit nyomtam az arcára, erre ő csak megszeppent. Először nem fogtam fel mit csináltam, mire leesett fülig pirultam.

- Oh...szívesen.

- Öhm...hát, akkor együk meg. - vettem elő két villát, és az ebédlőasztalra vittem a sütikkel együtt. Leültünk egymással szemben, majd néma falatozásba kezdtünk. Arra lettem figyelmes, hogy Narancs fürkészi az arcomat. - Baj van?

- Nem. - mosolyodott el. - Csak maszatos vagy. - közelebb hajolt, és egyik ujjával letörölte arcomról az ételt. - Jah és... - hirtelen belenyúlt az egyik sütibe, azután arcomra kente több helyen is. - itt is, meg itt is, sőt még itt is olyan vagy. - nevetett. Alig bírtam eltolni a kezét. Ezután én is összekentem őt, persze nehezen, de sikerült, és egy kisebb kenjük-össze-a-másikat-sütivel-harc vette kezdetét.

 Egészen a nappaliig üldözött, ahol a kanapé utamat állta, és nem tudtam tőle tovább menni. Ő egyre csak közeledett felém, míg meg nem botlottam, ezzel hátra esve a díványra. Egyik pillanatban mellettem termett, majd fölém mászott, hogy könnyebben összetudjon kenni. Én próbáltam eltolni kezeit, de ő erősebbnek bizonyult nálam. Nagyon vicces volt ez az egész szituáció. Mindketten végig nevettünk a kis ,,párbajunk" alatt. 

- Ne! Nem! Kérlek ne, már így is tiszta süti az arcom! - tiltakoztam.

- Nah kérlek! Csak még egy picit! - nyafogott, eközben pedig megállt a ,,kínzásommal". Ennek következtében, hogy is mondjam, kicsit furcsa pozícióba kerültünk. Én a kanapén feküdtem, ő pedig fölöttem térdelt. Neki valószínüleg nem esett le a helyzet, helyette az arcomat fűrkészte, amibe belepirultam. Ezután mintha észre vette volna, hogy elidőzött rajtam tekintetével, egy mozdulattal leszállt rólam.

- Bocsi... - nézett zavartan a másik irányba. - A fiúk már biztos várnak, jobb lesz, ha megyek. - váltott hirtelen témát.

- Oh...igaz. - magához vette a megmaradt szatyrot, és annak tartalmát, aztán indult felvenni a cipőit. - Várj! Kikísérlek. - bólintott egyet. Lekísértem a kollégium elé, ahol elköszöntünk egymástól.

- Szia NiKa. Jó éjt!

- Jó éjt TaeHyung! - megfordult, már tett is két lépést, de én még utána szóltam. - V!

- Hmm? - tekintett hátra, ott megállva, ahol volt.

- Köszönöm. Ma nagyon jól éreztem magam. - megindult irányomba, majd két keze közé fogta arcomat, és a homlokomra adott egy puszit.

- Ne felejtsd! Hétvégén fagyizni megyünk. Jó éjt! - most sietős léptekre váltott, így hamar eltűnve szemeim elől.

 Pár másodpercig, csak lefagyva álltam. Fogalmam sincs, miért kerítek ennek ekkora ügyet, de ez valahogy most más volt. A szívem eszeveszettül kalimpált, ezért oda helyeztem tenyeremet.

- Szóval ma vele vacsoráztál. - hallottam meg mögülem valakit, mire kicsit megugrottam. - Jaj, bocsi. Nem akartalak megijeszteni. - jött hozzám közelebb ShinJi.

- Oh, csak te vagy az. - könnyebbültem meg.

- Miért? Kire számítottál? - nevetett enyhén.

- Nem tudom. Miért vagy kint ilyenkor?

- Ezt én is kérdezhetném tőled. - mosolygott.

- Igaz. - hajtottam kicsit enyhén le fejemet.

- Amúgy meg...csak találkoztam egy gyerekkori barátommal.

- Értem.

- Lassan be kéne menni. Már késő van, holnap pedig iskola.

- Hmm...tényleg. Ráadásul táncórám is lesz. - sóhajtottam.

- Nah látod! Akkor meg mit ácsorgunk itt kint? Gyere. - fogta meg csuklómat, és húzott maga után. Az ajtóm előtt engedett csak el. - Jó éjt, reggel majd...

- Nem kell kelteni. - mosolyogtam.

- Értettem. - nevetett. - De, ha nem leszel kész, mire jövök, akkor nagy bajban leszel. Világos? - fenyegetőzött.

- Mint a nap.

- Jó éjt!

- Jó éjt ShinJi. - ezután be is mentem lakásomba.

 A nappaliban ránéztem az órára, ami már háromnegyed 10-et mutatott. Körbenéztem a helyiségben, de nem tetszett a látvány, ami fogadott. A kávézó asztalon, két tálca, és mindkettőn félig megevett sütik, a heverő feldúlva, a szőnyeg pedig 1 méterrel arrébb csúszott. A konyhában rosszabb volt. A kergetőzésünk eredményeképp a székek egyáltalán nem voltak a helyükön, a pult, az asztal, néhol még a padló is sütis volt. Koszos tányérok, villák, szalvéták mindenütt. Egy percnél se bírtam tovább nézni ezt a szörnyűséget, ezért egyből neki álltam takarítani. A helyére igazítottam a szőnyeget, a heverőn visszarendeztem a párnákat, letakarítottam a kévázó-és étkezőasztalt. A székeket a helyükre pakoltam, a konyhapultot is lemostam, a szalvétákat kidobtam, a koszos edényeket elmosogattam és legvégül felmostam. Mindez majdnem háromnegyed órába telt. A szemhéjam lassan a padlót verdeste, ezért egy gyors zuhany, és esti fogmosás után, bevágódtam a pihe-puha ágyikómba. Annyira mozgalmas volt, ez a nap, hogy erőm nem maradt arra, hogy végig gondoljam a történteket. Olyan fura, hogy alig 1 hete vagyok Szöulban, de mégis mennyi minden történt. Van egy olyan érzésem, hogy ez még csak a kezdet... Több gondolatra nem futotta, a fáradtság eluralkodott rajtam, és én álomba merültem.

Sziasztok!

Ezt a részt is végre megírtam! :D Alig bírtam rá időt szakítani a sok tanulás mellett, ezért remélem nem haragszotok, amiért megint ilyen későn hoztam. A részról pedig csak annyit mondanék, hogy remélem élveztétek! :D Én sokat nevettem, mikor írtam. >< xd 

És még egy dolog. Indítottam egy szavazást az oldallal kapcsolatban, szóval SZAVAZZATOK! :DD

Véleményeknek pedig facebook-on, és itt, a blogon, is örülnék! ^^