5.fejezet - Nem zúgtam bele...!~

Sziasztok!

Unnie-nak és a húgának nagyon fontos lenne, ha lájkolnátok ezt a videót! Ez a szavazás dönti el, hogy bejutnak-e a versenybe. Szerintem mindenképp megérdemelnek egy lájkot. :)

Szeptember 1.Hétfő

ShinJi szemszöge~

Az első tanítási nap mindig fárasztó. Ma is kínszenvedés volt beülni akár egy órára is. Én vagyok az osztály legjobb tanulója, úgy, hogy ki sem nyitom a könyveimet. Feleslegesnek tartom, hogy beüljek az órákra, de az első napon nem tanulunk, ezért bent maradok beszélgetni a többiekkel. Általában, ha lusta vagyok beülni az adott tanórára, akkor inkább csak keresek egy eldugott csendes helyet, ahol nyugodtan pihenhetek. Igen, hiába pörgök állandóan és hiszi azt az ember, hogy engem le sem lehet lőni, pihenni azért én is szoktam.

 Hamar becsengettek az első órára, amit nem is bántam, hisz már alig vártam, hogy kiszabadulhassak és mehessek a fotózásra. Szeretek modellkedni. Jó érzéssel tölt el. A srácok hamar körém gyűltek, amint a tanár elkezdett beszélni. Mi sem tétlenkedtünk, helyette neki álltunk elmondani a nyári élményeinket.
- Hé, srácok! Nekem van a legjobb sztorim. - vágtam a szavukba, miközben székemen dőlöngéltem és kezeimet tarkómon pihentettem.
- Neked? - néztek össze. - Gyerünk, mondjad! Biztos valami izgi, hisz te nem szoktál olyan nagy dolgokat mondani. Halljuk!
- Tegnap...
- Tegnap... - ismételték utánam, mint a papagájok.
- Találkoztam...egy...
- Ahj! Nyögd már ki! - parancsolt rám az egyik haverom.
- Jó-jó! - adtam meg magam. - Tegnap, találkoztam egy lánnyal. - mosolyogtam.
- Ki az? Ismerjük? Hogy néz ki? Mi a neve? Hány éves? Hova jár iskolába? - faggattak a hirtelen jött kíváncsiságuktól.
- Nem ismeritek. Nagyon szép lány, az államig ér, nagyon karcsú és hosszú derékig érő fekete haja van. Kim NiKa-nak hívják. 15 éves, és ide jár iskolába.
- Srácok! Nem őt láttuk reggel az elsősök terme felé menni? - szólalt fel a másik haverom.
- Igen és sétált mellette egy fiú. Igaz? - egyeztették a látottakat.
- Srácok... - fújtam ki a levegőt. - Az a fiú...én voltam.
- Mondtam, hogy ShinJi volt az, de ti nem hittetek nekem.
- Jó-jó, igazad volt. Most boldog vagy?
- Aha. - adta az egyértelmű választ.
- Megakarjátok ismerni? - erre egyöntetűen bólogattak, mint azok az állatfigurák a kocsikban.

 A kicsöngetés után egyből az új barátom felé vettük az irányt. A helyiség előtt megálltak a többiek, és azon tanakodtak, hogy biztos bemerjenek-e menni. Én velük nem törődve csaptam ki az ajtót és rontottam be.
- NiKaaa!!! - kiáltottam nevét, és rohantam oda hozzá. - Na, mi volt? Mesélj! - kezdtem el faggatni a nagy izgatottságomtól.
- Először is. Mit keresel itt? Neked nem az osztályoddal kéne lenned?  Másodszor. Máskor ne vágódj be a terembe ennyire hangosan, ezzel magadra  keltve mindenki figyelmét! Harmadszor. Semmi különleges nem történt. - oktatott ki a maga módján.
- Végül is igaza van. Egy kicsit lehet, visszafoghattam volna magam. - gondoltam. - De velük vagyok. - vágtam értetlen fejet, hisz vagy 6-an jöttünk ide egyszerre. - Hé, srácok, gyertek be! - adtam nekik az utasítást, mert azok a balfékek még mindig kint ácsorogtak.
- De aranyos lány. - vették szemügyre mindannyian.
- Olyan, mint egy porcelán baba.
- Igen, nagyon szép. - állapították meg a fiúk, miközben agyon piszkálták szegényt.
- ShinJi...! - ráncolta homlokát a széken ülő, most már kicsit idegesnek tűnő lány.
- Igen? - kérdeztem mosolyogva, mintha fogalmam se lenne semmiről.
- Semmi. - adta fel, hogy kioktasson. Szerintem rájött, hogy felesleges.
- Hé, srácok! Mindjárt csöngetnek, ideje visszamenni. - közöltem velük a fájó tényt.
- Igaz. Hát akkor...szia NiKa remélem, még látjuk egymást. - köszönt el tőle mindenki, majd visszamentünk az osztályunkba, hogy átszenvedjük a maradék 2 órát.

 Az úgy mondd tanításnak, ami ma nem volt, hamar vége lett, és nekem ezután dolgozni kellett mennem.
- Hé, ShinJi! Megyünk ma biliárdozni. Te is jössz? - hívtak magukkal.
- Bocs, srácok, de ma nem fog menni. Fotózásom lesz. - utasítottam el ajánlatukat. - Akkor, sziasztok! Nekem mennem kell.
- Milyen kár. Majd máskor velünk jössz. - rendezték le ennyivel. - Holnap találkozunk, szia! - Barátom mondata végén indultam is el munkahelyemre. Sajnos NiKa-t nem tudtam elkísérni, mert nekem az ellenkező irányba kellett mennem. Remélem nem hívtam fel rá nagyon a figyelmet a reggeli kis látogatásommal.
 Sokszor elfelejtem, hogy ulzzang vagyok, és modell. Egész Koreában ismert vagyok, de ez engem nem nagyon izgat, ezért nem jutott eszembe, hogy ezzel ráirányítom a figyelmet.
A modell ügynökséghez 10 perc alatt odaértem gyalog. Szeretem, hogy Szöul ezen részén minden, olyan közel van egymáshoz.
 A hatalmas épületbe, még be se tettem a lábamat, de a sminkesek, stylist-ok, fodrászok rögtön körül zsongtak. A fotós már kész volt az előkészületekkel, mire odaértem. Csak rám várt, hogy kezdhessük. A hajammal és a sminkemmel, mindössze alig félóra alatt elkészültek.

 Ma sokáig tartott a fotózás, ugyanis 3 újságnak is kellett képeket készítsenek rólam, ráadásul egy új ruhakollekciót is nekem kell képviseljek. A 3 órán át tartó modellt állás után eléggé elfáradtam. Hiába szeretem olyan nagyon a munkámat, ha attól még ez is fárasztó tud lenni néha. Miután átöltöztem, leszedték a sminkemet és elköszöntem mindenkitől, elindultam haza.
 Gondoltam meglátogatom a srácokat, hisz általában sötétedésig maradnak a játékteremben. Nem tévedtem. Mikor odaértem már javában veszekedtek azon, hogy ki nyert és, hogy ki csalt, meg a szokásos. Néha már fárasztóak, és ezt pont én mondom.
- Fiúk...mind bénák vagytok. - vetettem oda nekik, ezzel magamra keltve a figyelmet.
- Yah! Te kis...! - fintorgott az egyikük. - Ki a béna? Ki? Ki az? - kérdezte idegesen.
- Ti vagytok a bénák, hát nem az előbb mondtam? - nagyképűsködtem. - Bénák és ostobák. Aish, hova kerültem? - túrtam a hajamba. - Rendben. Nincs mit tenni. Gyertek ide! - mentem az asztalhoz, miközben a kezemmel intettem nekik, hogy jöjjenek közelebb. - Akkor...ki akar játszani? Megmutatom, hogy csinálja ezt egy profi.
- Milyen profi? Te? - vigyorgott a képembe. - Játsszunk! - kapott a kezébe egy dákót. - Megmutatom, hogy csinálja ezt egy igazi profi. - nyomta meg az igazi szót.
- Chh...igazi, mi? - ezután belevetettük magunkat a játékba. Mindenki játszott mindenkivel, de mondanom sem kell, hogy akik velem játszottak azok pórul jártak. Biliárdban verhetetlen vagyok. Mikor kicsi voltam, apa mindig lehozott magával játszani, ha volt ideje, és megtanított a legjobb trükkökre. Még csak délután 6 óra volt, és a srácok már szedelődzködtek.
- Hova mentek ilyen korán? - néztem rájuk furcsán.
-Maru-hoz! - válaszolta Rome vidáman. Tényleg eddig még nem neveztem őket a nevükön. Ők azok, akik nem azért a barátaim, mert modell vagyok, és kiakarnak használni. Ők Rome, Ray, T.K, Kang Jun, SiWoo és Maru. Maru-val és Rome-mal gyerekkori barátok vagyunk, ezért mindent tudunk egymásról
- Én is megyek! - vágtam rá egy hatalmas mosoly kíséretében.
- Ki gondolta volna. - forgatta a szemét Rome. - Indulhatunk? - karolta át a vállaimat, miközben egyik kezét, amivel fogta táskáját, hátravetette, majd megindult engem maga után ráncigálva.
- Yah! Mindjárt megfojtasz! - próbáltam szabadulni szorító karjai közül.
- Mi? Jah, észre se vettem. - engedett el. - Mindig elfelejtem, hogy mennyire izmos vagyok. Bocsi, nem tehetek róla. - vonta meg vállait.
- Milyen beképzelt valaki.
- Hé, kölyök! Figyelj a szádra, hogy mit beszélsz!
- Milyen kölyök? - háborodtam fel.
- Jól van srácok, elég. - szólt közbe Jun. - Így eléggé későn fogunk odaérni. - még utoljára küldtünk pár szúrós pillantást egymásnak, majd karba tett kézzel elfordultunk az ellenkező irányba, játszva a sértődöttet.

 Hamar odaértünk Maruék lakhelyéhez. Egyszintes házban éltek, de nekik ez pont elég volt. Barátom az anyjával élt együtt, ugyanis az apja még kiskorában meghalt egy autó balesetben. Az eset után nagyon zárkózott lett, és egyedül velem volt hajlandó szóba állni. Abban az időben rajtam kívül nem volt más barátja, és mindenkit nagy ívben került. Azután ismerkedtem meg Rome-mal, aki szintén hasonló eseten ment keresztül, amiért kihagyott jó pár évet a suliból. Ő már túltette magát rajta, így arra gondoltam, hogy bemutathatnám őket egymásnak, hogy legyen valaki, aki áttudja érezni Maru fájdalmát. Nagy nehezen sikerült rábírnom egy hét után, hogy találkozzanak. Először nem akart megszólalni se, de Rome kezdeményezett, és hála istennek megtalálták a közös hangot, majd szép lassan túltette magát Maru az eseten. Ezóta vagyunk mi hárman elválaszthatatlanok. A kapuhoz érve becsöngettünk, és barátom lassan csoszogott is ki. Úgy néz ki, mint aki most kelt fel. A nyári szünetet apánál töltöttem, ezért már 3 hónapja nem láttam. Egy bő szakadt farmert viselt, ami hanyagul lógott rajta, egy fehér trikó kíséretében. Fáradtan ásított egyet, majd beletúrt hajába. Biztos, hogy aludt.
- Helo Maru, mizu? - mentek be sorra a többiek.
- Áh, nem sok, csak aludtam.
- Azt látjuk. - jegyezte meg T.K.
- ShinJi nem jössz be? - kérdezte SiWoo.
- ShinJi? - pattantak ki hirtelen Maru szemei, majd irányomba nézett, ahol rögtön észre is vett. - ShinJii!!! - indult meg felém egy hatalmas mosoly kíséretében. - Hogy vagy haver? Rég láttalak! Már hiányoztál! -öleltük meg egymást köszönés gyanánt.
- Maru örülök, hogy újra látlak! - de valami aggaszt. Ment ma egyáltalán iskolába? Néha még most is előtör belőle, hogy nem megy emberek közé. - Egyébként...mondd, voltál te ma suliban? - hirtelen tágra nyíltak szemei.
- Basszus! Ma volt az első tanítási nap? -lepődött meg.
- Te most kajak elfelejtetted? - akadtam ki. - Istenem, hyung! Az első napon hiányozni nem a legjobb. - oktattam ki, pont én.
- Jó, jó tudom. De lusta voltam felkelni. - durcáskodott. Ilyenkor persze már nem az a nagy menő, mint aminek mutatja magát. - Mindegy is. Hanyagoljuk. Inkább gyertek be.

 Bent a házban nem láttam Lee asszonyt, biztos dolgozott.
- Kértek valamit inni? Van hideg sör. - ment a hűtőhöz, mi pedig levágtuk magunkat a kanapéra.
- Én kérek. - mondta egyszerre Rome, Jun és Ray. Persze kik mások, ha nem ők.
- Akkor már én is kérnék egyet.
- Meg én is. - csatlakozott hozzájuk T.K. és SiWoo.
- ShinJi? Te hogy-hogy nem iszol? - vont kérdőre Maru.
- Ma átmegyek NiKa-hoz. - vigyorogtam.
- Az meg ki? - vágott értetlen fejet.
- A barátnője. - vágta rá Kang Jun.
- Nem a barátnőm! - durcáztam. - Csak barátok vagyunk. Ő is a koleszban lakik, mint én. Csak átugrom hozzá. - magyaráztam nekik, még mindig sértődötten.
- Aha...persze...ha te mondod. - nézett rám furcsán hyung.
- De tényleg! - fakadtam ki.
- Nyugi már, te szerelmes lovag, csak vicceltem. - emelte fel kezeit védekezésnek.
- Yah! - ugrottam fel, és neki iramodtam. Körberohantuk az asztalt vagy ötször, mikor hyung bement a nappaliba, ahol sikerült elkapnom, és jól megcsikiznem.
- Ne! Elég! - röhögött.
- Tessék? Nem hallottam! Mit mondtál? - folytattam kínzását.
- ShinJi! - alig bírt beszélni a nevetéstől. Már a könnyei is folytak. - Sajnálom! Tévedtem!
- Egye-fene. Megbocsátok. - hagytam abba. Kezet nyújtottam neki és felsegítettem a földről. Nem maradtam nála sokat, mert nem akartam későn beállítani NiKa-hoz. Habár szerintem nem lenne belőle gond.
- Srácok nekem ideje indulnom. Negyed 8 van.
- Már is? - kérdezte T.K.
- Időben odaakar érni a barátnőjéhez. - mondta neki Rome. Erre felnevettek a többiek.
- Te kis...! Mindegy is... - fújtam ki a levegőt. - Inkább megyek.
- Kikísérlek. - jött velem hyung.
- Sziasztok...vesztesek! - köszöntem el tőlük gonoszul.
- Yah! - hallottam bentről a hangjukat.
- Köszi hyung a vendéglátást.
- Most, hogy újra Koreában vagy gyere sűrűbben.
- Ez egyértelmű. Azért néha te is, majd átnézhetsz.
- Persze-persze. - mosolygott.

 Miután elköszöntünk egymástól, én a kolesz felé vettem az irányt. 20 perc gyaloglás után ott is voltam. Először lepakoltam a szobámba, majd elindultam NiKa lakásához. Az ajtóhoz érve bekopogtam, de nem jött ki. Kopogtam még párat, mikor meguntam. Visszamentem szobámba, hogy felhívjam mobilon, de nem vette fel. A hangrögzítő kapcsolt be. Visszamentem az ajtaja elé, hátha most sikerrel járok, de a sokadik kopogás után se történt semmi. Oda mentem a folyosón lévő emberekhez kérdezősködni, hogy nem látták-e. Egyvalaki mondta, hogy látta elmenni. Ezek szerint még azóta nem jött vissza. Biztos csak elugrott valahova vagy nem tudom, de már háromnegyed 8 múlt. Hol lehet eddig, hogy még a mobilját se veszi fel. Meg kell keresnem. Mi van, ha történt vele valami. Kisiettem az épületből, és amerre csak utca volt elkezdtem őrülten rohanni. Kerestem már mindenhol, de nem találtam. Eközben számtalanszor hívtam már, de mindig csak kicsöngött. Hol lehet? Ugye jól van, és nem történt semmi. NiKa, kérlek gyere vissza hamar. Újra a kolesznál voltam, majd egyből felrohantam, hogy megnézzem itt van-e már, de semmi. - Fél 9 múlt. - néztem rá az órámra. - Aish, NiKa. Merre vagy? - újra neki iramodtam. Még egyszer végig szántottam az utcákat, és megkérdeztem pár járókelőt, akik még ilyenkor az utcán voltak, hogy nem láttak-e egy hosszú fekete hajú, vékony, alacsony lányt, de semmi. Már nagyon aggódtam. A szemeim már megteltek könnyel, hiába akartam erős maradni. Nem ment. Este 10 van, de ő még sehol. A sok rohangálástól kifáradva rogytam az épület lépcsőjére. Ott ültem arcomat tenyereimbe temetve, és csak sírtam, reménykedtem, hogy hamarosan visszajön.

 Nem tudom mennyi lehet az idő, de én még mindig várok. Az idő kellemes, nyoma sincs az őszi időjárásnak. Végül is szeptember eleje van, majd csak ezután jön az esős, hideg idő. Rápillantottam telefonom kijelzőjére ami hajnali egy órát mutatott.
- NiKa... - indult el megint a könny zápor. Térdeimen könyököltem és idegesen túrtam hajamba. A fejem már nagyon fájt, és az aggodalom nőttön nőtt. Hol lehetsz?
- ShinJi! - nekem szóltak. Hirtelen kaptam fel tekintetem. Ő volt az. Itt van. Alig hittem a szememnek.
- NiKa! - nem vártam tovább egy percet sem. Rohantam hozzá, ahogy csak tudtam, és szorosan magamhoz öleltem. Egy percre se akartam elengedni.
- ShinJi! Mi történt? Mi a baj? - kérdezte tőlem aggódva.
- Ezt nekem kéne kérdeznem. - toltam el magamtól, és mélyen szemeibe néztem. - Hol voltál eddig? Azt hittem, hogy történt veled valami. Tudod, hogy mennyire aggódtam? Számtalanszor hívtalak már, de egyszer sem vetted fel a telefont. Éjfél is rég elmúlt. - hadartam neki. Nem bírtam tovább, még egyszer magamhoz öleltem. Nem akartam elengedni. Túlságosan is féltettem ahhoz.
- ShinJi. - szólt hozzám lágy hangon, majd visszaölelt és fejét mellkasomba fúrta. Olyan jó érzéssel töltött el.
- Annyira aggódtam. - még jobban magamhoz szorítottam. Nem is tudom, mi ütött belém. - Ha bármi történt volna veled... - itt elcsuklott a hangom. -  én nem is tudom, mit csináltam volna. Még egyszer ne csinálj ilyet! Rendben?
- Nem fogok.
- Ígéred?
- Ígérem. - eltoltam magamtól, de mielőtt bármit is mondtam volna, megragadtam tekintetét.
- Menjünk be. Nagyon késő van és holnap iskola. - ő erre csak bólintott. Megfogtam kezét, és magammal húztam be az épületbe egészen lakása ajtajáig. - Jó éjt. Aludd ki magad. - öleltem újra magamhoz, gyengéden.
- Jó éjt, ShinJi, Te is aludd ki magad.
Nem volt semmihez se erőm, ezért csak bevágódtam az ágyba, és hagytam, hogy elnyomjon az álom.

Szeptember 2. Kedd

ShinJi szemszöge~

 Reggel korán keltem, mert most úgy éreztem, több időre van szükségem az elkészüléshez. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, rendbe szedtem magam, majd mentem is NiKa-hoz reggelizni. Bekopogtam, és hamar érkezett is a válasz.
- Nyitom! - hallottam bentről.
- Reggelizzünk együtt! - csak ennyit mondtam neki.
- Rendben. - bólintott, és betessékelt. - Pirítós jó lesz?
- Igen. - hozta ki a konyhából a reggelinket, és leült velem szemben. - Az mi? - nézetem a hűtőre.
- A beosztásom.
- Milyen beosztás? - tudakoltam.
- Munkabeosztás. Tegnap óta egy kávézóban dolgozok. Ma is megyek délután 4-re.
- Értem. Bár azt még mindig nem, hogy miért értél tegnap haza annyira későn. - néztem a szemébe.
- Mikor jöttem haza, egy parkban leültem az egyik padra, és véletlen bealudtam.
- Ha csak ennyiről van szó, akkor jó. - fújtam ki a levegőt. - Tényleg nagyon megijedtem.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét bűnbánóan. - ShinJi... - szólított meg.
- Hmm?
- Köszönöm, hogy aggódtál értem. - nagyon meglepődtem. Olyan jól esett ezt hallani.
- Te kis buta. Persze, hogy aggódtam érted. - mosolyogtam rá. - Gyorsan reggelizzünk meg és menjünk a suliba.

 Hamar megettünk mindent, majd elmentünk az iskolába. Egész nap nagyon fáradt voltam, de ez ellen nem tudtam mit tenni.
- Hé, haver! Mi volt tegnap? - kérdezte Rome. - Ma nagyon nem vagy formában. Történt tegnap valami?
- Hát... - vakartam meg tarkómat, miközben tanakodtam, hogyan is kéne elmondanom.
- Naa, gyerünk. - rendben, valahogy csak el kell kezdeni. Mindent elmeséltem a történtekről. Ő csak kerek szemekkel hallgatta végig figyelmesen beszámolómat.
- Hű... - nem jutott szóhoz mondandóm végén. - Örülök, hogy a végül minden jól alakult.
- Én is. Nem tudom, mit csináltam volna, ha nem jön vissza.
- Egyébként...mióta ismered?
- Hát...úgy...ma van a harmadik napja. - vakartam meg tarkómat.
- Mi? Még csak három napja ismeritek egymást, és még is ennyire aggódtál miatta?
- Öhmm...igen?
- Te tuti belezúgtál.
- Ez nem igaz!
- Haver nem értelek... - adta meg magát. - Ez bonyolult nekem. Ha nem haragszol visszaülök a helyemre, mindjárt csöngetnek.
- Okés.

 A nap hátra lévő részét csöndesen töltöttem. Nem figyeltem a tanárra, jelen pillanatban nem érdekelt miről magyaráz, de nem mintha ilyen fáradtan tudtam volna figyelni. Viszonylag hamar vége lett a tanításnak. Én később végeztem, mint NiKa így ma sem kísértem haza. Ma későn fog jönni, mert dolgozni megy. Legalább most már nem kell, aggódjak, mert tudom, hol van. Amint hazaértem lepakoltam, és lepihentem. 6 körül felkeltem megírni a leckét, ami nem sok volt, hála istennek. Fél óra alatt elkészültem vele, majd elugrottam a kisboltba pár holmiért. Negyed 8-ra hazaértem, és írtam NiKa-nak, hogy ma jöjjön át vacsorázni. Előkészítettem az ételhez szükséges alapanyagot, és neki álltam főzni. Mire megérkezett én már mindennel készen voltam. Az étel megfőtt, az asztal meg volt terítve. Jól elbeszélgettünk evés közben. A tegnap történteknek nyoma sem volt. Későre járt, ezért nem időzött el sokat nálam. Miután elment én elpakoltam, lezuhanyoztam, fogat mostam és bevetettem magam az ágyba. ,,Te tuti belezúgtál!" visszhangzottak fejemben Rome szavai. Nem zúgtam bele, csak nagyon...

megkedveltem.

Hát ennyi lett volna ez a rész. ^^ Remélem tetszett, és nem okoztam csalódást! A véleményeiteket továbbra is várom! :)

Az új blogom! :D

Sziasztok! :)

Nem új részt hoztam nektek, hanem egy új blogot. Ezt a blogot tegnap este hoztam létre, mert hirtelen egy one shot-ot akartam írni. Akit érdekel az itt elolvashatja!

Arra az oldalra csak one shot-okat fogok írni. Azt nem tudom milyen sűrűn, csak azt, hogy amikor lesz ötletem.

A My life with BTS ficimnek a folytatását már elkezdtem, de nem tudom, mikor fogom hozni. Ma biztos nem, holnap egész nap MondoCon-on leszek, szóval akkor sem. Azér megpróbálom minél hamarabb hozni nektek az új részt.

Annyit azért elárulok, hogy nem NiKa szemszögéből lesz írva. ;)

4.fejezet - Köszönöm~

Szeptember 2. Kedd

NiKa szemszöge~

Már 3 óra múlt. - fújtam ki a levegőt, miközben az eget néztem. - Munkát kéne keresnem. - jutott eszembe. A szüleim csak a kollégiumot és az iskolai étkezést fizetik, a többiről pedig magamnak kell gondoskodjak. - Ahj, de még is hol? - túrtam idegesen a hajamba.
Már egy ideje Szöul utcáin bolyongtam, mikor megláttam egy kávézót "Felvétel részidős állásra!" feliratú táblával az ablakában. Nem tétováztam, már mentem is egyenesen az épületbe. Beérve egy gyönyörű tágas helyiség fogadott. - Kívülről nem tűnik ilyen nagynak - gondoltam magamban. Csodálkozásom közben egy kedves fiú szólított meg.

- Jó napot! Segíthetek? - mosolygott rám kedvesen.
- Igen. A részidős állás felől érdeklődnék.
- Oh, ez esetben, kérem kövessen. -  bementünk a pult mögött lévő ajtón, ahol egy öltözőbe értünk. Két szekrény mellett volt egy ajtó, ahova bekopogott a fiú.
- Gyere! - kaptunk engedélyt a belépéshez.
- Jó napot, főnök! Egy lányt hoztam, aki a részidős állás felől érdeklődne.
- Oh, üdvözlöm! - mosolygott kedvesen. - Kérem foglaljon helyet! - mutatott a vele szemben lévő székre, és elfoglaltuk egymással szemben a helyünket. - Köszönöm, JiHoon. Távozhatsz.
- Értettem. - hajolt meg illedelmesen a magas, vékony, jó kiállású, fekete hajú fiú, akit JiHoon-nak hívnak.
- Szóval... - kezdte a velem szemben ülő 30-as éveiben járó férfi. - Hogy hívnak?
- Kim NiKa a nevem.
- Én pedig Lee JaeSeok vagyok. Nos, Kim NiKa hány éves vagy?
- 15 éves vagyok. Most kezdtem a középiskolát.
- Értem. Melyik iskolába jársz?
- A Han Középiskolába, és a kollégiumában lakok, ezért lenne szükségem erre a részidős állásra.
- Áh, már értem. Nekünk pedig minél előbb szükségünk lenne egy új dolgozóra, ezért rendben, felveszem magát. Nem hinném, hogy vannak tapasztalatai, de gondolom, csak ki tud vinni az asztalhoz pár italt, és felvenni a rendelést. - mosolygott kedvesen. - 4 órás műszakban fog dolgozni. Mivel most vettem fel nem tudom, hogy ráér-e, de ha igen, akkor kezdhetne ma.
- Köszönöm, és igen ráérek.
- Nagyszerű, akkor a műszak végén odatudom adni az e-heti beosztását. - álltunk fel helyünkről, odasétált egy szekrényhez, és kivett egy kötényt. - Munkaidőben ezt kell hordania. - Ha felvette, menjen JiHoon-hoz és kérdezze meg, mit kell csinálnia. Ő majd segíteni fog önnek. - mosolygott.
- Rendben. Köszönöm, akkor én megyek is. - hajoltam meg illedelmesen, és kiléptem az öltözőbe.

 Felvettem a nekem szánt munkaegyenruhát, majd kimentem, hogy megkeressem JiHoon-t. Épp az egyik asztalt szedte le, mikor odamentem hozzá.
- Szia Kim NiKa vagyok, mostantól együtt fogunk dolgozni. Lee igazgató mondta, hogy tőled kérdezzem meg, mit kell csinálnom.
- Szia Song JiHoon vagyok. - mosolygott rám kedvesen. - Hát...ki kéne vinni pár megrendelést az asztalokhoz, addig én leszedem, amelyik koszos.
- Rendben. - mentem a pulthoz, ahol egy 30-as éveiben járó nő állt. - Jó napot. Mától itt dolgozok. Kim NiKa a nevem. - mutatkoztam be ma már sokadszorra is. - JiHoon mondta, hogy vigyem ki a rendeléseket.
- Kwang JaeHee vagyok. - mutatkozott be ő is. Kifejezetten kedves nő volt, aminek szintén örültem. - A 2-es asztalhoz vidd ki kérlek. Minden asztalon rajta van a száma, szóval meg fogod találni.
- Rendben, köszönöm. - vittem ki az első rendelésem.
Ma sokan voltak a kávézóban. - Vajon mindig ennyien vannak, vagy csak most jött ide ennyi vendég? - gondoltam magamban. Az első munkanapomon egyáltalán nem unatkoztam. Asztalokat takarítottam, rendeléseket vettem fel és vittem ki. Egy kis ideig még a pultban is dolgoztam. Este 8 volt mire lejárt a munkaidőm. Bár nem is maradhattam volna tovább, hisz a bolt is ekkor zár.

 Miután kitakarítottuk a kávézót én Lee igazgatóhoz mentem a beosztásomért.
Az ajtó előtt megálltam, és bekopogtam.
- Szabad! - mentem be a kis irodába.
- A beosztásomért jöttem.
- Igen, gondoltam. Itt van, és az öltözőszekrényed kulcsát is odaadom. - adta kezembe a papírt és a kulcsot. - Nyugodtan hazamehetsz. A boltot majd én bezárom.
- Köszönöm. Viszlát. - hajoltam meg.
Az öltözőszekrénybe betettem a munkaruhát, és elindultam haza. Mobilomon néztem volna meg az időt, ha az nem lett volna lemerülve. A kávézó körülbelül 15 percre volt a kollégiumtól gyalog. Az utam egy hatalmas és gyönyörű parkon át vezetett el otthonomhoz. Este még szebb volt. A lámpák bevilágították a parkon át vezető kis ösvényt. A csillagok csodálatosak voltak, ahogy ott ragyogtak fent az égen. A mai nap fárasztó 

volt, ezért leültem pihenni az egyik padra, hogy kicsit kifújhassam magam. A fejem hátra hajtottam, így tökéletes rálátásom volt a ragyogó égboltra.
- Hmm...ma telihold van. - állapítottam meg. Az idő kellemesen meleg volt. Egyáltalán nem fáztam. Egy darabig még bámultam a csillagokat, majd eléggé elálmosodtam.
- Basszus! - pattantak ki szemeim. - Elaludtam. Haza kell gyorsan menjek. Fogalmam sincs mennyi az idő. Áh basszus! - túrtam idegesen a hajamba. Ha valaki itt lett volna, akkor biztos most azt hinné, hogy egy őrült vagyok.

 Iszonyú gyorsaságú léptekkel mentem haza. A parkból kiérve még pár utcát kellett sétálnom jelenlegi lakhelyemig. Mikor messziről megláttam a hatalmas hotelt lassítottam a tempómon. Egyre a kollégium felé haladva megláttam valakit az épület lépcsőjén ülni. Kezével térdén könyökölt és azzal támasztotta meg fejét, miközben idegesen hajába túrt. Közelebb érve a személyhez nagyon meglepődtem.
- ShinJi! - hirtelen felnézett. A szemei könnyesek voltak, és én csak értetlenül bámultam rá. Nem értettem, hogy a mindig vidám fiú, mitől lehet most így letörve.
- NiKa! - rohant oda hozzám, és szorosan magához ölelt.
- ShinJi! - alig kaptam levegőt annyira szorított. - Mi történt? Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
- Ezt nekem kéne kérdeznem. - tolt el magától és mélyen a szemembe nézett, miközben kezeit vállaimon pihentette. Olyan rossz volt így látni. A szívem is összeszorult könnyes szemei látványától. - Hol voltál eddig? Azt hittem, hogy történt veled valami. Tudod, hogy mennyire aggódtam? Számtalanszor hívtalak már, de egyszer sem vetted fel a telefont. Éjfél is rég elmúlt. - újra magához ölelt. Igaz most gyengébben, mint az előbb, de még most is érezni lehetett, erős szorítását.
- ShinJi. - öleltem vissza, és fejemet mellkasába fúrtam.
- Annyira aggódtam. - szorított még jobban magához. - Ha bármi történt volna veled... - itt elcsuklott a hangja. -  én nem is tudom, mit csináltam volna. Még egyszer ne csinálj ilyet! Rendben?
- Nem fogok.
- Ígéred?
- Ígérem. - tolt el magától, és egy ideig mélyen nézett szemeimbe, mielőtt újra megszólalt volna.
- Menjünk be. Nagyon késő van és holnap iskola. - bólintottam, majd hirtelen megfogta egyik kezem, és húzott maga után egyenesen a bejárati ajtómig.
- Jó éjt. Aludd ki magad. - ölelt újra magához, bár most nagyon gyengéden.
- Jó éjt, ShinJi, Te is aludd ki magad. - ezután elváltam ölelő karjaitól, majd kinyitottam a bejárati ajtót, és bementem otthonomba.
- Hajnali fél kettő. -állapítottam meg az időt, mikor ránéztem a kávézóasztalon lévő digitális órára. - ShinJi vajon mióta várhatott rám? - gondoltam magamban. - Miattam aggódott ennyit, és... - akadtam meg gondolatmenetemben. - sírt. ShinJi...miattam sírt. A gyomrom is összeszorul, ha erre gondolok.

 A konyhába mentem, hogy bekapjak pár falatot, ugyan is ebéd óta nem ettem semmit. Gyorsan összedobtam egy kis ráment, majd a saját tempómban elfogyasztottam azt. Evés után elmosogattam a tányért, eltöröltem és a helyére tettem. A beosztásomat felraktam a hűtőre, hogy szem előtt legyen. Még egy gyors zuhanyzásra szántam időt, mielőtt lefeküdtem. Elalvás előtt a telefonomat, még feltettem töltőre, hogy reggel legyen mi ébresszen. - Habár valószínű, hogy ShinJi kora reggel az ajtómon fog dörömbölni, hogy engedjem be. - gondoltam magamban. - ShinJi... - szomorodtam el hirtelen. A gondolatokat gyorsan elhessegettem elmémből, hogy nyugodtan feküdhessek le, és merüljek el az álmok világában.
Reggel az ébresztőórám hangos visítására keltem. Sok kedvem nem volt hozzá, de az ágyamból kikászálódva odasétáltam mobilomhoz, és kinyomtam az ébresztést. Ez után utam a fürdőszobába vezetett, hogy rendbe rakjam magam. A hajam kócos volt, a szemeimen pedig látszott a fáradtság. Hosszú fekete hajamat megfésültem, majd egy kevés sminkkel, már amennyire tudtam, elfedtem a fáradt ábrázatom.
Miután mindezzel megvoltam, iskolatáskámhoz mentem, és bepakoltam a mára szükséges könyveket, egyéb holmikat. Gyorsan felöltöztem, és ezt követően a konyhába mentem, hogy betegyek két szelet kenyeret a pirítóba.

 Az ételre várakozásom közben, csengettek ajtómon.
- Nyitom.
- Reggelizzünk együtt. - mondta ShinJi kedvesen az ajtómban állva. Szegényen látszott, hogy alig aludt az éjjel. A szemei kissé be voltak dagadva. Biztos a sírástól. Nagyon fáradt lehetett, ugyanis nem pörgött úgy ahogy általában már azt ilyenkor teszi.
- Rendben. - Bólintottam, és beljebb invitáltam. - Pirítós jó lesz? - kérdeztem miközben ő leült az asztalhoz.
- Igen. - vittem ki a konyhából a reggelinket és leültem vele szemben. - Az mi? - nézett a hűtőre.
- A beosztásom. - haraptam egyet a kenyérbe.
- Milyen beosztás?
- Munkabeosztás. Tegnap óta egy kávézóban dolgozok. Ma is megyek délután 4-re.
- Értem. Bár azt még mindig nem, hogy miért értél tegnap haza annyira későn. - nézett a szemembe.
- Mikor jöttem haza, egy parkban leültem az egyik padra, és véletlen bealudtam.
- Ha csak ennyiről van szó, akkor jó. - fújta ki a levegőt. - Tényleg nagyon megijedtem.
- Sajnálom. - hajtottam le a fejemet bűnbánóan. - ShinJi... - szólítottam meg.
- Hmm?
- Köszönöm, hogy aggódtál értem. - erre a kijelentésemre nagyon meglepődött. A szemei hirtelen tágra nyíltak, majd arc vonásai újra rendeződtek.
- Te kis buta. Persze, hogy aggódtam érted. - mosolygott rám. - Gyorsan reggelizzünk meg és menjünk a suliba.

 Befejeztük az étkezést, és mentünk az iskolába. Barátnőm MinAh megjegyezte, hogy látszik, mennyire fáradt vagyok. Szünetekben Kookie-val is sokat beszéltem, akinek szintén feltűnt, hogy ma nem vagyok a legjobb formámban. Azt is mondta, hogy valamikor lemehetnék megnézni az egyik próbájukat. Természetesen beleegyeztem.  Ma 7 óránk volt megtartva így fél 3-kor végeztünk. Háromnegyed 3-kor már otthon voltam, ezért munka előtt még volt időm házit írni. Fél óra alatt végeztem vele, így volt időm még arra, hogy bekapjak pár falatot. A lakást bezártam, és elindultam a kávézóba. JiHoon és JaeHee szorgosan végezték munkájukat, mikor én megérkeztem. Nem vacakoltam sokat. Az öltözőben lepakoltam a holmijaimat, és már álltam is neki a melónak. Asztalokat szedtem le, megrendeléseket vittem ki és vettem fel, tehát csak a szokásos.

- Nagyon fáradtnak látszol. Nem aludtál valami jól az este. Igazam van? - tudakolta tőlem kedvesen JaeHee.
- Igen ezt én is akartam már kérdezni. - jött oda JiHoon is. Jelenleg kevesen voltak az épületben, így volt egy kis időnk beszélgetni. - Fáradtnak tűnsz.
- Hát tegnap voltam olyan ügyes, hogy elaludtam az egyik parkban, és éjfél után értem haza. - vakartam meg tarkóm a kínos sztorim miatt.
- Te nagyon szerencsétlen vagy. - nevetett JiHoon.
- Köszi. - engedtem el egy kisebb mosolyt. - Azért nem volt ilyen vicces. A barátom halálra aggódta magát.
- Mármint a fiúd? - kérdezte meglepetten a fekete hajú fiú.
- Nem a fiúm. - magyaráztam. - Csak egyszerűen barátok vagyunk.
- Értem. Nos, ideje visszamenni dolgozni. Megint kezdenek beszállingózni az emberek. - beszélgetésünk végén újra nekiláttunk a munkának.
- Fél nyolc. - néztem a faliórára. - Mindjárt záróra.
Hirtelen elsötétült minden. Két kéz takarta el szemeimet.
- Nah ki vagyok? - kérdezte az illető.
- Narancs! - kúszott hatalmas mosoly arcomra.
- Talált. - vigyorgott előttem. - Nem tudtam, hogy itt dolgozol.
- Tegnap délután óta. - magyaráztam neki.
- Oh, értem. Nos tudtommal mindjárt záróra. Ha szeretnéd megvárlak és hazakísérlek. - ajánlotta fel.
- Jajj, köszönöm, de nem kell.
- Nem kívánság műsor. - vigyorgott. - Egyébként pár italért jöttem.
- Akkor máskor ne úgy mondd mintha lenne beleszólásom. - sóhajtottam. - Amúgy mit szeretnél? Milyen italokat?
- 3 americano-t, 2 narancs juice-t és 2 cappuccino-t elvitelre. Jah és 7 szelet gyümölcsös sütit, szintén elvitelre.
- Rendben, csinálom. - mentem a pulthoz, ahova V is követett.
- Fáradtnak tűnsz. - állapította meg. - Történt valami?
- Áh, semmi. Ne is törődj vele. - legyintettem. Erre pár furcsa pillantást kaptam, de ezzel inkább nem törődtem és folytattam a dolgomat. Hamar elkészültem, és kifizetettem vele a rendelését.

 Még leszedtem pár asztalt, elköszöntem a többiektől, és indultunk haza naranccsal.
- Ott! - mutattam az egyik padra, mikor a parkon haladtunk keresztül.
- Mi van ott? - vágott értetlen fejet.
- Tegnap jöttem haza munkából, fáradt voltam, és leültem oda pihenni. - meséltem neki.
- És?
- És bealudtam. Hajnali 1 után értem haza, szegény ShinJi nagyon aggódott miattam.
- Te nagyon béna vagy. - nevetett. - Hát most, ha nem haragszol, akkor nem fogsz a padon aludni.
- Haha. Nagyon vicces. - forgattam szemeimet.
- Jó, jó, bocsi. Menjünk. - karolta át szabad kezével vállaimat, amit furcsa pillantásokkal díjaztam, de ő csak a hatalmas mosolyával nézett rám. Így mentünk egészen a kollégiumig.
- Köszönöm, hogy elkísértél. - háláltam meg, mikor odaértünk.
- Ugyan, nincs mit. - hirtelen magához húzott, és megölelt. - Jó éjt. Aludd ki magad.
- Rendben. Köszönöm. - viszonoztam ölelését. - Neked is jó éjt!
Miután elköszöntünk egymástól, én bementem, hogy lepakoljak, majd ShinJi áthívott, hogy együtt vacsorázzunk. Jó volt látni, hogy visszanyerte azt a kis fiús vidám énjét. Már későre járt, ezért hazamentem gyorsan lezuhanyoztam, bepakoltam holnapra, és lefeküdtem, hogy másnap újult erővel, kipihenten mehessek iskolába.

Sziasztok remélem tetszett ez a rész! Sokat dolgoztam vele, és véleményeknek igazán örülnék, hogy tudjam jó-e a fici, vagy kellene-e, hogy javítsak rajta. :) Előre is köszönöm annak, aki veszi a fáradságot és ír nekem véleményt! :)

3.fejezet - Az új lány és a BTS~

Sziasztok meghoztam a 3.fejezetet! Tudom kicsit későn, de táborban voltam, ezért nem tudtam írni. Ne haragudjatok! Most JungKook szemszögéből írtam ezt a részt. Remélem tetszeni fog! :D Véleményeknek örülnék! Jöhet hideg is, meleg is! ^^

Szeptember 1.Hétfő

JungKook szemszöge~

- Hé, gyertek fiúk! - halottam hangokat beszűrődni az ajtón kívülről. - Halkabban már, fel fog ébredni! - csitítgatták egymást. - Háromra bemegyünk! 1...2...Hé azt mondtam háromra! - hirtelen hatalmas fény szűrődött be kintről és egy TaeHyung landolt mellettem az ágyban.
- Hé JungKookie ébresztő! - kezdett hirtelen csikizni.
- Hyung ne! - nevettem. - Ne...hyung...kérlek. - de nem állt le, én meg csak fogtam a hasam a nagy hahotázástól.
- Kicsi maknae ideje felkelni! Ma van az első tanítási nap! - csatlakozott V mellé JiMin.
- Hát akkor már én is megyek! Vigyázat! - szállt be a reggeli csatánkba J-Hope is.
- Na...akkor...menjünk mi is! - adta ki a vezényszót leader-ünk, mire mindenki hozzám rohant, és becsatlakoztak kínzásomba.
- Fiúk! Ne! Kérlek! - próbáltam szabadulni. - Felkelek! Csak hagyjatok! Kérlek! - már nagyon fájt a pocakom a sok csikizéstől.
- Rendben srácok ennyi szerintem elég volt... - mondta V kifáradva. - egyenlőre. - fejezte be mondatát egy hatalmas mosoly kíséretében.
- Srácok...nem gondoljátok, hogy...le kéne...rólam szállnotok? - kérdeztem nehézkesen a rám nehezedő súlytól.
- Oh, bocsi. - másztak le rólam szép sorban, majd indultak az ajtó fele. - Öltözz fel, és gyere reggelizni. - mondta Jin kedvesen.
- Rendben. - bólintottam. Felvettem egy sötét színű farmert egy fehér feliratos pólóval, ezután kimentem, hogy elfogyasszam a reggelim. Leültem helyemre, és nekiálltam az étel elfogyasztásának. - Hmm...Jin hyung ez nagyon finom. - dicsértem meg.
- Akkor egyél sokat. - mosolygott kedvesen.
- Jut eszembe. - szólt közbe Rap Mon. - Ma manager hyung fog az iskolába vinni. - Erre csak bólintottam egyet, mert nem akartam abbahagyni az evést.

 A reggeli maradék idejét hétköznapi dolgokról való beszélgetéssel töltöttük. Mikor végeztem elköszöntem a többiektől és beszálltam az autónkba. 10 perc furikázás után megérkeztünk a hatalmas iskolába. Megköszöntem, hogy elhozott, és elindultam a nagy épületbe. Befelé haladva hallottam, hogy mennyit beszélnek rólam. Nem rosszakat, inkább csak megjegyzéseket tesznek a külsőmre, hogy helyes vagyok, vagy éppen annak örülnek, hogy egy suliba fogunk járni. Ez lesz a második tanévem ebben az iskolában, ezért már megszoktam az emberek e-fajta viselkedését. Sokan még most se szokták meg, hogy itt tanulok. Még be se értem tantermembe, de már vagy 15-en kértek aláírást. Szinte minden ugyanolyan maradt, mint tavaly. Az osztályfőnökünk nem változott, a tanárainkat se cserélték le. Új gyerek nem jött, így mondhatni, semmi sem változott. Egy kicsit csak azt sajnálom, hogy szinte majdnem az egész osztályom még mindig csak az idol-t látja bennem. Van néhány srác az osztályban, akikkel nagyon jóban vagyok, és akiket nem érdekli, hogy idol vagyok. Ugyanúgy bánnak velem, mint a többiekkel, és ez boldoggá tesz. Ma csak 3 óra volt megtartva, ami viszonylag hamar eltelt. Az órán az osztályfőnökünk elmagyarázta nekünk az erre a tanévre várható eseményeket, meg ilyeneket. A szünetekben pedig a fiúkkal hülyültünk. Az utolsó csengő után elköszöntem tőlük, és az igazgatóhoz vettem az irányt. Ott elintéztem a papírokat, majd jöttem is ki. A folyosón haladva velem szembe jött egy nagyon szép lány. Hosszú fekete egyenes haja nagyon jól kihangsúlyozta fehér bőrszínét és karcsú testalkatát. Egymás mellett haladtunk el, amikor megszólalt.

- O. JungKook! - nevem hallatán felé fordultam.
- Igen, én vagyok. - mosolyogtam rá, bár nem lehetett elég meggyőző. "Vajon ő is egy rajongó?" gondoltam magamban.
- Hát, ha már találkoztunk, akkor elmondom, hogy nagyon szeretem a zenéteket, és szerintem nagyon tehetségesek vagytok. Így tovább. - szóval nem az aláírásom kell neki. Ez megnyugtatott.
- Öhm...köszi. Jól esik ezt hallani. Ha nem haragszol én megyek, még sok a dolgom és várnak rám.- már őszinte volt a mosolyom.
- Persze. Menj csak. - fordultam volna meg, azonban utánam szólt. - Egyébként...
- Te is egy aláírást szeretnél igaz? - sóhajtottam. Azt hittem, ő más. Őszintén fogalmam sincs, hogy miért is gondoltam ezt.
- Mi? Jah, nem. - nevette el magát. Nem tudom, ezen mi olyan vicces, ezért értetlenül néztem rá. - Tudod... - törölte le szeme sarkából kicsordulni készülő könnycseppeket. - Szeretem a zenétek meg minden, de nem vagyok egy őrült rajongó.
- Oh. Értem. - vakartam meg tarkómat. - Bocsi csak tudod...a megszokás. - mentegetőztem.
- Nem, semmi baj. Megértem. Egyébként csak szólni akartam, hogy kikötődött a cipőfűződ.
- Tényleg. - csodálkoztam. - Észre se vettem. Köszönöm, hogy szóltál...
- NiKa. - fejezte be mondatom. - A nevem Kim NiKa.- nagyon kedves volt.
- Hát, örülök, hogy megismerhettelek NiKa.
- Én is örülök,hogy megismerhettelek JungKook.
- Ha nem haragszol, akkor én megyek, még van pár elintézni valóm.
- Rendben. Szia.
- Szia NiKa. Remélem még találkozunk. - köszöntem el tőle, és utamat a táncterem felé vettem. Fogalmam sincs, hogy miért, de tényleg szeretnék még vele beszélni. Igaz alig beszéltünk pár percet, de nagyon jól éreztem magam a közelében.

 Hamar beértem a hatalmas helyiségbe, ahol elővettem lemezünket, és betettem a lejátszóba. Kíváncsi voltam, a suli tánctermének az új berendezéseinek minőségére. Elindítottam a CD-t és nem csalódtam. Nagyon jól szólt az egész cucc. Sok időm nem volt, ezért elkezdtem összepakolni. Épp tettem volna a tartóba a lemezt, mikor hívtak. A kezemben lévő tárgyat letettem, és helyette telefonomat vettem fel. TaeHyung keresett.
- Helo, hyung!
- Oh, JungKookie itt vagyok az iskola előtt.
- Rendben, megyek már. - tettem le mobilom, felvettem táskám és indultam. V ott várt a kapuban fején egy baseball sapkával, hogy ne ismerjék fel. Ahogy odaértem hozzá már indultunk is.
- Mi volt a suliban? - kérdezte vidáman.
- Semmi különös. Megismertem egy aranyos lányt. - feleltem boldogan.
- Wow...csak nem belezúgtál? - boxolt párat a vállamba.
- Ahj, hyung! Ez nem igaz. Csak annyit mondtam, hogy aranyos. - tiltakoztam, hiszen tényleg nem szerettem bele. - Különben sem beszéltünk sokat.
- Rendben. Értem én.
- Várj!
- Mi az? - vágott értetlen fejet.
- A suliban maradt a lemezünk.
- Ne már! Félúton vagyunk! Most komolyan vissza akarsz menni? - nyafogott.
- Igen. Nem hagyhatjuk ott. Valaki még elviszi. Induljunk. - toltam magam előtt csapat társamat, akinek nem igazán volt kedvére, hogy vissza kellett menni.

 Már a folyosón sétáltunk, mikor megcsapta fülünket az egyik dalunk hangja. Valaki biztos megtalálta a CD-t és azt hallgatja. V-vel egymásra néztünk. Meredten bámultuk egymást, de egyszer csak eltűnt szemeim elől. Hirtelen berohant a terembe. Gyorsan utána kocogtam.
- V! Máskor ne kezdj el így rohanni. - beérve nagyon meglepődtem. NiKa volt a táncteremben. - Ti meg? - tudakoltam, mert mindketten nagyon nevettek. - Szia NiKa. Szóval te hallgattad a CD-t. - állapítottam meg, és odamentem melléjük.
- Igen, bocsi. - állt le a hahotázással. - Megláttam, hogy itt van és gondoltam a zenétek van rajta, amire tudok táncolni, ezért betettem. Ne haragudj. - kért tőlem bocsánatot.
-  Nem, semmi baj.
- Gondolom a lemezért jöttél, szóval kiveszem.
- Ne vedd ki! - szólt rá V. - Én még táncolni akarok. - nyafogott. - Hogy hívnak? - kérdezte tőle hirtelen.
- Kim NiKa a nevem.
- Nos, akkor NiKa. - váltott át hyung drámaiba. - Oppa táncolni fog neked! JungKookie tedd a 12-es számra. - értetlen fejjel ugyan, de megtettem amire kért.- És most figyeld oppa táncát, kicsi lány. - kezdett bele abba az őrült általa kitalált úgynevezett táncba. - Fantastic baby dance - ki se mondta én már mellette táncoltam szintén, mint valami idióta. - NiKa táncolj te is!
- Nem megy, nem bírok. - szegénykém alig bírt beszélni is a röhögéstől.
- Nee!! - rohant a magnóhoz a táncmester. - Vége...vége lett a számnak. - kezdte előadni magát.
- Jól van, jól van. Most már ideje mennünk. - vettem ki a lemezt.
- Ez vicces volt. - mondta NiKa.
- Nem szeretnél táncolni még egyet a nagyszerűen csodálatos oppáddal? - ennél beképzeltebb már nem is lehetne. Karolta át a lányt.
- Köszönöm, V... - bújt ki karjaiból. - de nem. - mosolygott rá kedvesen.
- Naaa...ez nem volt szép. És miért nem szólítasz oppának? - vágta be hyung a durcát.
- Mert nem akarlak így hívni, blee... - nyújtotta ki nyelvét.
- Hé JungKookie, most nézd meg ezt a lányt! - mutatott rá. - Szerinted, direkt csinálja?
- Kitudja. - húztam egyet vállamon. Aranyosak voltak így együtt.
- Nos srácok, ha nem haragszotok, nekem ideje indulnom. Sziasztok! - köszönt el tőlünk.
- Várj! Merre mész? - szólt utána csapattársam.
- A kollégiumba. - válaszolta.
- Menjünk együtt!! - futott utána. - Mi is arra megyünk.
- Felőlem mehetünk. - indult el.
- Gyere te is JungKook. - szólt vissza TaeHyung.
- Rendben, csak elrakom a CD-t. -tettem el a hátra maradt kacatokat. Hyung-gal baseball sapkát vettünk fel, hogy ne keltsünk feltűnést. Igaz nem voltak sokan, de fő az óvatosság.

 Az út mókásan telt. V szokás szerint hozta a formáját, majd a nagy viháncolások közepette megérkeztünk.
- Héj narancs. Megjöttünk. - mondta NiKa csapattársamnak, ugyanis ha nem szólunk ment volna tovább.
- Wáó... Azt hittem, hogy ez valami hotel. - csodálkozott immár nyitott szájjal.
- Igazából az, csak a suli kollégiumnak nevezi. - magyarázta neki NiKa.
- Menjünk. - indult el Hyung.
- Huh... Gyere Kook, mert a végén még elveszik azt kereshetjük. - sóhajtott a hosszú fekete hajú lány.
- Egyetértek. - bólintottam.
Az épületbe beérve Tae már türelmetlenül várt minket.
- Azt hittem, eltévedtetek befele jövet. - akadékoskodott. - NiKa merre megyünk tovább?
- Miért van olyan érzésem, hogy beakarsz hozzám jönni? - fújta ki a levegőt. - Második emelet 25-ös szoba. - Hyung-nak több se kellett, már fent is volt az emeleten. Utána battyogtunk.
Mikor felértünk eléggé vicces látványt nyújtott.
- Gyorsan nyisd ki! - toporgott az ajtó előtt.
- Jó, ne türelmetlenkedj! -engedte be a lakás tulajdonosa.
- Merre van a mosdó? - ugrált egyik lábáról a másikra.
- A bal oldali ajtó az. - Sprintelt be hyung. - Szóval ezért akart ennyire bejönni.
- Úgy látszik. - léptem beljebb én is. - Szép ez a lakás. Lehet ide költözök.
- Mi? - sokkolódott.
- Nyugi csak vicceltem. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Huh...egyébként mennyi az idő? - kérdezte tőlem.
- Dél múlt.
- Áh köszi NiKa. - jött ki a mosdóból V, miközben csatolta be övét. - Ez jól esett.
- De legközelebb fejezd be az öltözködést, mielőtt kijössz. - oktatta barátomat NiKa.
- Éhes vagyok! - kiáltott fel V. - Szeretnél velünk enni?
- Hát nem is tudom...
- Szívesen látunk! - szóltam közbe. - A srácok is jönnek. Bemutatunk nekik. Biztos örülnének neked. - lelkesedtem fel az ötletre.
- Rendben legyen. - adta be derekát.

 Gyorsan még bezárta a lakását, és már indulhattunk is. Annyira felpörögtünk csapattársammal, hogy ő is jön velünk, hogy már a földön húztuk szegény lányt. Lehet túl gyorsan sétáltunk, vagy inkább már rohantunk. Nem tudom, de a 10 perces utat 5 perc alatt megtettük.
- Azt mondtam, hogy veletek fogok ebédelni, és nem azt, hogy a maratonra készülni. - támaszkodott meg térdein.
- Bocsi. - mosolyogtunk rá a fáradt lányra, miközben tarkónkat vakartuk zavarunkban.
- Na, de induljunk! - húzta ismét maga után NiKa-t V. Fáj nézni, ahogy a földön vonszolja maga után az a hülye. Odaértünk a lifthez és be is szálltunk. Mi a 15-ödik emeletre mentünk, ezért kifújhattuk magunkat, míg fel nem értünk. Mikor megérkeztünk, a nekünk kijelölt ebédlőbe vettük az irányt.
Mit ne mondjak, a mellettem álló lány igen lesokkolódhatott. Jin épp selcákat készített magáról, miközben JiMin a kezébe akadó kaja darabokkal dobálta őt. J-Hope egyik kezében a mobilja volt, amin szólt a zene, és arra táncolt. A másik kezében, valamiféle étel volt, dehogy mi azt nem tudnám megmondani, ugyanis úgy szét nyomta. Suga vele együtt hadonászott a zenére, miközben RapMon a szájába próbált dobálni kisebb ételdarabokat. Szegény lányt hova hoztuk.
- Hé srácok! Ma JungKookie barátnője velünk fog enni. - erre a mondatra mindenki felfigyelt.
- Wáó~! - bámult rá mindenki tátott szájjal. - De szép! - mondták egyszerre, ezzel teljesen lesokkolva a lányt.
- Nem is a barátnőm! - akadtam ki.
- Oh akkor... - sietett mellé JiMin. - Hogy hívnak kicsi lány? - karolta át JiMin.
- Kim NiKa vagyok. - még mindig az előbb látottak hatása alatt lehetett.
- Hmm...milyen szép neved van. - mosolygott rá a nőcsábász csapattársam. - Mi lenne, ha együtt ennénk?
- Mi lenne? - szólt közbe V. - Nem lenne semmi, ugyanis velem fog enni. Gyere NiKa üljünk ide. - fogta meg kezét és húzta volna magával, ha JiMin hagyta volna.
- NiKa velem fog enni. - és húzta a másik oldalra.
- Nem mert velem. - vágta rá TaeHyung. A végén cibálták össze-vissza szegénykét.
- Srácok... - szólt közbe NiKa az előbbi sokk hatásából feleszmélve. - Mi lenne, ha nem szakítanátok szét? - kérdezte erőteljesen.
- Bocsi, de ez az ő hibája. - mutatott JiMin hyungjára, minek következtében elengedte a vékony lány kezét, így Tae már is húzta magával. - Yah! Ez így nem ér! - kiáltott rá.
- Te engedted el. - ültek le egymás mellé.
- Ahj srácok! - szólt közbe leaderünk. - Csak üljetek le és együnk normálisan, ha már vendégünk van. - erre mindenki elfoglalta helyét. Én ültem az asztal legszélén NiKa mellett. Vendégünk másik oldalán V ült, és mellette J-Hope. Velem szemben Jin, mellette a lánnyal szemben természetesen JiMin foglalt helyet. Majd Suga és az asztal másik végén NamJoon fogalta el helyét.
- Szóval... - könyökölt az asztalra JiMin, hogy jobban lássa iskolatársamat. - Hány éves vagy?
- 15 vagyok. - mondta nyugodt hangnemben, mire bekapott egy falat ételt.
- Hmm...csak 4 év...
- Ne is álmodozz. - pöckölte vissza helyére JiMin-t V.
- Láttam, hogy te is elgondolkoztál egy pillanatig. - vágott vissza.
- Nem is!
- Jó, jó... - szóltam közbe. - Srácok nyugodjatok le egy kicsit. NiKa nem az utolsó szelet süti, amin így veszekedhettek.
- Köszönöm Kookie. - mosolygott rám kedvesen.
- Oh... - eszméltem fel. - Először hívtál a becenevemen. - állapítottam meg.
- Hmm... Tényleg... - gondolkodott el. - Ha nem bánod, máskor is hívnálak így.
- Rendben. - bólintottam egy mosoly kíséretében.
- Akkor engem is becézgess! - folyt bele a beszélgetésbe V.
- Hmm...rendben...mondjuk...mit szólnál ahhoz, ha...narancsnak hívnálak? - erre mindenki nagy nevetésben tört ki.
- Yah! Most szórakozol? - akadt ki csapattársam.
- Nem. Miért? Nem tetszik? - csodálkozott NiKa.
- Rendben, de csak neked engedem meg.
- Okés. - bólintott a lány. - Másnak ne is. - sunyin mosolygott.
- Hé! Engem is becézz! - háborodott fel az úgymond vetélytárs. - Szólíts JiMinnie-nek!
- Hááát...nem is tudom.
- Na~ Kérlek~
- Rendben...JiMinnie.
- Ez az! - vigyorgott győzelem ittasan.

 Az ebéd hátralévő része nagyon jól telt. Igazán vidám volt a hangulat. NiKa-ról sokat megtudtunk. Elmondta nekünk, hogy Magyarországon élt, és hogy vannak kistestvérei. Az étkezés közbeni éneklésnél még a hangját is hallottuk. Nagyon szépen énekelt. Akár idol is lehetne belőle.
Az ebéd elhúzódott a nagy beszélgetéstől. NiKa délután 3-kor ment el tőlünk. Persze mindenki hazaakarta kísérni, de ő nem engedte, így egyedül indult el. Miután elment, mi a srácokkal próbálni mentünk. Este 7 után értünk a dormba hulla fáradtan. Gyorsan megvacsoráztunk, lezuhanyoztunk és indultunk lefeküdni. V velem jött ugyanis én vele alszok egy szobában. HoSeok és JiMin is ketten alszanak együtt. NamJoon, Jin és Suga pedig hárman vannak egy szobában. Holnap iskola és a többieknek reggel próba, ezért nem maradtunk fent sokáig. Fél 10-kor mindenki a maga helyén feküdt.
- Hé, hyung! Alszol? - kérdeztem tőle.
- Nem. Mit szeretnél?
- Hát nem is tudom...neked...mi a véleményed NiKa-ról? - kicsit bizonytala voltam abban, hogy megkérdezzem-e.
- Aranyos, vicces, szép és tehetséges. Miért? - ásított egyet mondata végén.
- Jah, hát csak úgy kérdeztem. Kíváncsi voltam, hogy mit gondolsz róla. - adtam neki választ.
- Értem. Csak kár, hogy ilyen fiatal. - ásított.
- Hyung... - mondtam meglepetten, de elaludhatott, mert utána már csak a horkolását lehetett hallani. Egy darabig még gondolkodtam, majd engem is elnyomott az álom.